Ez most nem lesz vicces, de azért elmondom.

-Betelt a pohár!-ordítottam szerencsétlen feleségemre-Ne öntsd már a nyakamba a forró kávét, nem hallod, hogy betelt a pohár!?

Tudtam, hogy igazságtalan vagyok, de nem tudtam uralkodni magamon, látva kékre-zöldre vert kis bocsom, Mackólackó könnyáztatta pofácskáját. A középső fiamat az iskolában összeverték.

…-és az MP 3-as lejátszómat is elvették!-zokogta elcsukló hangon szegénykém.-És közben egyfolytában az aligciki jöttment rokonainkat szidták. Papa, mi az, hogy jöttment? És hol ez az Aligciki?

-Ilyen szó, hogy jöttment, nincsen! -nyugtatgattam -Mert ugye, vagy jött, vagy ment…A kettő együtt nem megy. Vagyis jön. Ne is törődj vele! Aligciki is egy nagy tévedés, mivel ott sose éltek mezei medvék.

Elsiettem az iskola felé, hogy végére járjak a dolognak. Gondoltam, először az osztályfőnökkel, majd az igazgatóval is beszélek.

Némileg elkéstem. Az osztályfőnök az iskola bejáratánál hason fekve nézett rám, kissé csodálkozva.

De nem valószínű, hogy felismert az üveges szemeivel. A hátából egy konyhakés kandikált kifelé, meglehetősen csáléra sikeredve. Mellette az igazgató ugyanolyan pózban, lelkesnek nem nevezhető kis tanítványaival körülvéve. Mindannyian halottak voltak.

Rohantam a mezőrségre.

-Vérfürdő! Mezei népirtás!-bőgtem magamon kívül.

-Mindenről tudunk!-vakargatta a fejét a hatósági közeg.-Sajnos semmit nem tehetünk, a tettesek kiskorúak.

Hazaballagtam, az esélyeket latolgatva. Itt már lassan a túlélés a tét.

De mit tehetünk? Vegyük fel a kesztyűt és harcoljunk? Nekünk is vannak kiskorú gyermekeink, akik nem büntethetőek! Vagy költözzünk más mezőkre?

Ezúttal a nagy észlény Mackokos sem tudott épkézláb megoldással előállni. S ami még meglepőbb: az anyósomnak sem volt egyetlen használható ötlete sem.

De talán Ti tudjátok…