-Emlékeztek? Minap meséltem szomorúan a véres incidensről, ami az egész tanári kart, az igazgatót, és sok kis mackót is elevenen érintett. Meg aztán később holtan is. Nos, nagy örömmel újságolhatom, hogy megvan a tettes! Legalábbis nevezve, mert sajnos még aznap agyafúrt módon megszökött. Arcátlanul kisétált a nyitott ajtón, hiába próbálta könnyek között maradásra bírni a máskor oly hatékony Medvédelem.
Azóta lázban ég az egész Mezei Medveország!
Hát hogyne, mikor újra lecsaphat ez a kis vérmedve!
Aki csak tud, menekül! A sajtó mindenesetre nem győzi hangsúlyozni a fejünk felett Damoklész kardjaként lesújtani készülő fenyegető kiskorú rémség elleni felkészülés szükséges voltát. Azt tanácsolja minden józan ítélőképességű mezei állampolgárnak, hogy a veszély nagyságára való tekintettel lehetőleg ki se lépjen a mezőre.
Mi mezeiek, hiszünk őszinte, segítőkész Médiánknak. Ezért aztán országszerte mindenütt megtesszük a szükséges óvintézkedéseket. És mindjárt várost is fejlesztünk: Gomba módra nőnek ki a földből a dizájnos kis fedezékek, jelentősen javítva az eddig oly egyhangú városképet. A tehetősebb medvék luxusbunkert vásárolnak, mások a kertjükben mobilfedezéket létesítenek, (az élelmesebbek többet is, és mindjárt javítják a kapura akasztott zimmerfrei táblát, bunkerfrei-re). Kisnyugdíjasok háztájilag kikaparászott lövészárkokban próbálják átvészelni e vérzivataros időket.
Minden fegyveres Medveszervezet betárazva sorakozik az erdő szélén! Némelyek ugyan a határőreink közül nehezményezik, hogy nem kaptak fényképet az amúgy beazonosíthatatlan elvetemült késelőről. Csak annyit lehet tudni, hogy fél méter magas, bundája sárga-lila pöttyös, brummogás helyett béget, bal kezében véres kard, jobb kezében késélező. De hát fénykép nélkül hogyan ismerjék fel? A sokezer határainkat megcélzó, hasonló kinézetű kiskorú között?
De még mielőtt elveszhettünk volna a találgatások rengetegében, a fák közül óriási sebességgel tört elő egy felismerhetetlenségig bebugyolált szörnyeteg, maga után szélsebesen vonszolva valami láthatatlan fonálon rögzített legkisebb fiamat, Bocsadékot.
Bocsadék diadalittasan ordítozott:
-Papa, megvan a gyilkos, elkaptam!
Úgy alakult, hogy én meg a kismackót kaptam el, s mivel több mázsát nyomok, véget vetettem a konvojnak.
Ez ám a sikersztori! Illetve lenne…
Az történt, hogy Bocsadék fiam a karácsonyra kapott pókember-hálóval ártalmatlanította az arra ólálkodó gengszterpalántát, aki rögvest menekülésre fogta a dolgot, maga után vonszolva Bocsadékot.
Várjátok a happy endet? Én is. De azt várhatjuk…
A hatósági közeg nyomban szabadon engedte a kiskorú körözöttet, Bocsadék pedig szigorú megrovásban részesült a szabadságjogok megsértése miatt.
Most kezdődik minden előlről. Kivéve Bocsadékot, aki kijelentette, hogy ezek után mégsem lesz kiscserkész és csakis a számítógépes játékain hajlandó bűnözőket ártalmatlanítani.
Most akkor örüljek? Vagy mégsem?
