- Én, MeMe, a Mezei Medvék önjelölt, ám demokratikusan megválasztott polgármestere ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy nagyon kedvelem a barnamedvéket. De komolyan! Hiába is csóválod a farkadat ilyen kételkedően!-pillantottam némi szemrehányással és képi túlzással Mackokos barátomra, aki általában jobban szokta tudni.

Rá is kezdte nyomban:

-De hát félnek szegénykék! A Medvegárda vésztjóslóan masíroz a házuk előtt!

-Ugyan mitől félnek? A Medvegárda katasztrófa helyzetek megoldására alakult! -morogtam mérgesen.- Célkitűzései között nincs semmi félelemkeltő! Rossz az, aki rosszra gondol!

-De tegnap is, mikor a barnamedvék kizsebeltek néhány figyelmetlen erszényes medvét, a Gárda mindjárt fenyegetően kezdett felvonulni a tett színhelyén! Mi ez, ha nem megfélemlítés?

-A véletlen műve! Ki tehet arról, hogy pont ott nőtt a legtöbb parlagfű országszerte? A Gárda egyik fő célkitűzése a parlagfű irtás. Miért nem máshol garázdálkodnak a barnamedvék?

Mackokos komolyan ideges lett, de fitogtatott:

-A barnamedvéknek kisebbségileg támogatottan élnek a jogaik! Egyenlő mezei polgárok! Ott fejtik ki tevékenységüket, ahol nekik jól esik! MeMe, a Mezei Gárdát hivatalodnál fogva fel kell oszlatnod, mint káros közeget!

Anyósom, aki mindeddig tőle szokatlan módon csendben ücsörgött, hirtelen elénk rugtatott. Visszahőköltünk.

Több, mint húsz éve élek együtt anyósommal, de még mindig nem tudtam megszokni a látványát. Én ilyen rondát még sehol se láttam! Több a füle, mint a foga, a szőre is kihullott, ám folyton kacsintgat és be nem áll a szája. Ráadásul medve létére lúdtalpa van. Nagy lélegzetet vett és hatásszünetet tartott:

-Én szívvel-lélekkel támogatom a Gárdát! Annyira, hogy kértem is a felvételemet!

-Mememegbolondult?-mekegtem szánalmasan kecskévé alacsonyodva.-Komoly mezei szervezet, nem magának való!

Anyósom meg se hallotta.

-Hogy-hogy nem nekem való? Ez hátrányos megkülönböztetés! –mörmögte anyósom méltatlankodva. -A Gárdára ez nem jellemző! Oda bárki beléphet! Tegnap például három barnamedve is kérte felvételét! Ott a helyem a daliás fiatal mezei gárdisták között!

Másnap belépett, ám jobban megközelítené a valóságot, ha úgy fogalmaznék: berobbant! Ugyanis anyósom megjelenése nyomán a Mezei Gárda darabokra hullott! Szerencsétlen, gyanútlan gárdisták! Amikor meglátták anyósomat, többen elvesztették eszméletüket a rettenettől. Az élelmesebbek hanyatt-homlok elrohantak, néhányukkal szívinfartus végzett. Azok se jártak jobban, akik fedezékbe vonultak, ott haltak éhen, mivel soha többé nem mertek előjönni.

Hát így oszlott fel a Mezei Gárda politika-, és erőszakmentesen.

Azóta a parlagfű teljesen elburjánzott. Meg a barnamedvék is...

Amikor drága anyósom kellemetlen baritonja ellentmondást nem tűrően kiráncigált lépesmézízű álmomból, még nem sejtettem, hogy sorsfordító napra ébredtem:

-Meme! Azonnal gyere ki! A zakkant haverod a házzal beszélget!

Eltöprengtem volna, hogy vajon más anyósok is ilyen irritáló tónussal rendelkeznek-e, amikor rádöbbentem, hogy még valamit hallok...Kipillantva ablakomon a hang irányába, látom, hogy cimborám, a jó öreg Mackokos

áll a házfal tövében egy paksamétával a kezében, és szónokol:

-Tisztelt ház! Napirend előtti felszólalásomban felszólítom a kormányt, hogy mondjon le!

Na, ennek fele se tréfa, gyorsan odacammogtam hozzá:

-Édes egy cimborám, ez itt nem az országgyűlés, rossz helyen aposztrofálsz...

Nem fejezhettem be, dühösen közbevágott:

-Az nem számít! Hallatom a hangomat! Erőteljesen tiltakozom !

-Ugyan már, mi bajod van neked?-próbáltam csillapítani- Megvan mindened, saját málnaföld, összkomfortos odu...

Nem hagyott szóhoz jutni, krokodilokat megszégyenítő könnyeket sírt:

-De a kormány úgy megszorított az intézkedéseivel, hogy már levegőt se kapok, -zihálta- A létminimum alatt vagyok! Az asszony is tegnap meglépett egy hargitai grizzlymedvével, mert még ott is magasabb az életszínvonal, mint nálunk! Az összes erdei járatot meg akarják szüntetni! A madár se jár majd errefelé...

-Igaza van!-kapott vérszemet az anyósom- A nyugdíkorhatárt is fel akarják emelni. Tiltakozom!

Erre már igazán elfutott a medveméreg:

-Jaj, Mama! Maga már tíz éve nyugdíjban van, most jut eszébe?

-Aztán szolidaritásról még nem hallottál, te kis egoista? -morgott vészjóslóan anyósom.

Elszégyelltem magam, be kellett látnom, hogy igazuk van. Hamar élükre álltam, s ott helyben szakszervezetbe tömörültünk. Megfogalmaztuk követeléseinket, melyeknek első és egyben utolsó pontjaként a kormány lemondását, mint felemelkedésünk biztos zálogát jelöltük meg.

Nyomatékosításul elhatároztuk, hogy sztrájkolni fogunk! Gondosan kidolgoztuk az akciót, melyhez hamarosan az egész mezeimedve társadalom csatlakozott.

Mivel a szokásos évi téli álom következett, e tevékenységet azonnali hatállyal felfüggesztettük, minden erre utaló készülődést beszüntettünk.

Sztrájktörő nem akadt köztünk, egy szívvel-lélekkel ásítoztunk. És hogy még véletlenül se szenderedjen el senki, egyfolytában ettünk-ittunk, úgyhogy néhány nap múlva, tavaszra ütemezett raktárkészleteink erősen megcsappant földi maradványai tanúskodtak megmozdulásunk minden elképzelést felülmúló sikeréről.

Mert az volt! A kormány pánikszerűen vont vissza minden megszorító intézkedést, látva, hogy gazdaságunk lenullázódott. S mivel az ökológiai egyensúly alapjaiban ingott meg, szükségesek lettek új alapok. Ezen új alapok jegyében a kormány is, a képviselők ezentúl hivatástudatból és szeretetből, mindenféle fizetség nélkül képviselnek minket, sőt még az adózatlan jövedelmeikről is lemondanak a gazdaság fellendítése érdekében.

Ezek után megkönnyebbülten, a jól végzett alvásbeszüntetés elégedett tudatával durmolhatunk tavaszig, levonva az újabb tanulságot: Néha nem árt ébernek lenni, mert alvás közben nem mindig lehet megtenni az elodázhatatlan lépéseket.

    Mezei gyorsulási verseny! Ilyen még nem volt! De most majd megmutatjuk, hogy mire képesek a mezei medvék!

    Azt mondod, illegális? És aztán? Mennyi minden illegális, aztán mégis virágzik! A vadkender, példának okáért…meg a zugivó anyósom orrán a borvirágok!

   Óriási lelkesedéssel fogtunk a szervezkedéshez. Kijelöltük a pályát, mezőtől-mezőig, kis erdei kanyarokkal. Ma este holdfelkeltével indulunk!

    Felsorakoztunk a rajtnál, mindannyian, aki csak élt és mozgott egy valamirevaló mackomobillal. Medvehájfej ugyan tegnap óta úgy kihízta a verdáját, hogy segítenünk kellett a betuszkolásához. Unokaöcsém, Turbómaci a vadiúj lamborginijével a bámulatunk tárgya volt, de nem panaszkodhatott egyikünk sem: márkás kocsik sorakoztak a holdsütötte rajtvonalnál.

   A start kitűnően sikerült, ám még fél métert sem tettünk meg, mikor azonnali hatállyal lefújták a versenyt!

   Hatalmas transzparensekkel vonultak az útra a környezetvédő mezei medvék, mondván : „környezetkárosító hatása van tevékenységünknek”.

Tiltakozó tábláikkal ülősztrájkba kezdtek, teljesen elzárva a pályát!

Ám a mezei medvék nem arról híresek, hogy bármit feladjanak!

Miután Medvehájfejet szorult helyzetéből kisebb huzavonával holdvilágra segítettük, gyalogszerrel folytattuk a mezei gyorsulási versenyt.

    A mezőny nekirugaszkodott, és elképedten láttuk, illetve nem láttuk Turbómaci elporzott hűlthelyét. Hát ez egy fenomén!

Abszolút győztes! Ilyen sebességet mezei medve még nem ért el! Tán még egy gepárd se…Meghatottan gratuláltunk neki, kapott koszorút és lépesmézes serleget.

Javában folyt az ünneplés, mikor Mackokost látom lélekszakadva érkezni:

    -Diszkvalifikálták Turbómacit! Doppingvétség gyanúja!

Lehangoltan hallgattuk a kiábrándító történetet, ami sajnos igaznak bizonyult: a doppinteszt során Turbómacit alapos vizsgálatnak vetették alá, melynek során alsógatyójából számos darázstetem került elő! Mindnyájan tudjuk, hogy a darazsak a legerősebb doppingszerek kategóriájába tartoznak.

   Sajnáljuk a történteket, meg Turbómacit is. Ígéretes tehetség volt…

   Ma reggel hallottuk , hogy a darazsak is gyászolnak. Állítólag valami szörnyeteg garázdálkodott kis közösségükben. A sok áldozat között ígéretes tehetségek is voltak…

   -Emlékeztek? Minap meséltem szomorúan a véres incidensről, ami az egész tanári kart, az igazgatót, és sok kis mackót is elevenen érintett. Meg aztán később holtan is. Nos, nagy örömmel újságolhatom, hogy megvan a tettes! Legalábbis nevezve, mert sajnos még aznap agyafúrt módon megszökött.  Arcátlanul kisétált a nyitott ajtón, hiába próbálta könnyek között maradásra bírni a máskor oly hatékony Medvédelem.

Azóta lázban ég az egész Mezei Medveország!

Hát hogyne, mikor újra lecsaphat ez a kis vérmedve! 

Aki csak tud, menekül! A sajtó mindenesetre nem győzi hangsúlyozni a fejünk felett Damoklész kardjaként lesújtani készülő fenyegető kiskorú rémség elleni felkészülés szükséges voltát. Azt tanácsolja minden józan ítélőképességű mezei állampolgárnak, hogy a veszély nagyságára való tekintettel lehetőleg ki se lépjen a mezőre.

Mi mezeiek, hiszünk őszinte, segítőkész Médiánknak. Ezért aztán országszerte mindenütt megtesszük a szükséges óvintézkedéseket. És mindjárt várost is fejlesztünk: Gomba módra nőnek ki a földből a dizájnos kis fedezékek, jelentősen javítva az eddig oly egyhangú városképet. A tehetősebb medvék luxusbunkert vásárolnak, mások a kertjükben mobilfedezéket létesítenek, (az élelmesebbek többet is, és mindjárt javítják a kapura akasztott zimmerfrei táblát, bunkerfrei-re). Kisnyugdíjasok háztájilag kikaparászott lövészárkokban próbálják átvészelni e vérzivataros időket.

Minden fegyveres Medveszervezet betárazva sorakozik az erdő szélén! Némelyek ugyan a határőreink közül nehezményezik, hogy nem kaptak fényképet az amúgy beazonosíthatatlan elvetemült késelőről. Csak annyit lehet tudni, hogy fél méter magas, bundája sárga-lila pöttyös, brummogás helyett béget, bal kezében véres kard, jobb kezében késélező. De hát fénykép nélkül hogyan ismerjék fel? A sokezer határainkat megcélzó, hasonló kinézetű kiskorú között?

De még mielőtt elveszhettünk volna a találgatások rengetegében, a fák közül  óriási sebességgel tört elő egy felismerhetetlenségig bebugyolált szörnyeteg, maga után szélsebesen vonszolva valami láthatatlan fonálon rögzített  legkisebb fiamat, Bocsadékot.

 Bocsadék  diadalittasan ordítozott:

 -Papa, megvan a gyilkos, elkaptam!

Úgy alakult, hogy én meg a kismackót kaptam el, s mivel több mázsát nyomok, véget vetettem a konvojnak.

Ez ám a sikersztori! Illetve lenne…

Az történt, hogy Bocsadék fiam a karácsonyra kapott pókember-hálóval ártalmatlanította az arra ólálkodó gengszterpalántát, aki rögvest menekülésre fogta a dolgot, maga után vonszolva Bocsadékot.

Várjátok a happy endet? Én is. De azt várhatjuk…

A hatósági közeg nyomban szabadon engedte a kiskorú körözöttet, Bocsadék pedig szigorú megrovásban részesült a szabadságjogok megsértése miatt.

Most kezdődik minden előlről. Kivéve Bocsadékot, aki kijelentette, hogy ezek után mégsem lesz kiscserkész és csakis a számítógépes játékain hajlandó bűnözőket ártalmatlanítani.

Most akkor örüljek? Vagy mégsem?

Ez most nem lesz vicces, de azért elmondom.

-Betelt a pohár!-ordítottam szerencsétlen feleségemre-Ne öntsd már a nyakamba a forró kávét, nem hallod, hogy betelt a pohár!?

Tudtam, hogy igazságtalan vagyok, de nem tudtam uralkodni magamon, látva kékre-zöldre vert kis bocsom, Mackólackó könnyáztatta pofácskáját. A középső fiamat az iskolában összeverték.

…-és az MP 3-as lejátszómat is elvették!-zokogta elcsukló hangon szegénykém.-És közben egyfolytában az aligciki jöttment rokonainkat szidták. Papa, mi az, hogy jöttment? És hol ez az Aligciki?

-Ilyen szó, hogy jöttment, nincsen! -nyugtatgattam -Mert ugye, vagy jött, vagy ment…A kettő együtt nem megy. Vagyis jön. Ne is törődj vele! Aligciki is egy nagy tévedés, mivel ott sose éltek mezei medvék.

Elsiettem az iskola felé, hogy végére járjak a dolognak. Gondoltam, először az osztályfőnökkel, majd az igazgatóval is beszélek.

Némileg elkéstem. Az osztályfőnök az iskola bejáratánál hason fekve nézett rám, kissé csodálkozva.

De nem valószínű, hogy felismert az üveges szemeivel. A hátából egy konyhakés kandikált kifelé, meglehetősen csáléra sikeredve. Mellette az igazgató ugyanolyan pózban, lelkesnek nem nevezhető kis tanítványaival körülvéve. Mindannyian halottak voltak.

Rohantam a mezőrségre.

-Vérfürdő! Mezei népirtás!-bőgtem magamon kívül.

-Mindenről tudunk!-vakargatta a fejét a hatósági közeg.-Sajnos semmit nem tehetünk, a tettesek kiskorúak.

Hazaballagtam, az esélyeket latolgatva. Itt már lassan a túlélés a tét.

De mit tehetünk? Vegyük fel a kesztyűt és harcoljunk? Nekünk is vannak kiskorú gyermekeink, akik nem büntethetőek! Vagy költözzünk más mezőkre?

Ezúttal a nagy észlény Mackokos sem tudott épkézláb megoldással előállni. S ami még meglepőbb: az anyósomnak sem volt egyetlen használható ötlete sem.

De talán Ti tudjátok…   

Ha még egyszer valaki ki merészeli csak ejteni is azt a szót, hogy: „mákosbejgli”,hát megismerkedik a mancsommal, de visszkézből! Ezt itt most kijelentem. Nemcsak a gyomromra, de az idegeimre is ment ez a süteménynek nevezett inkvizíció eszköze, az idén.

Egyáltalán van közöttetek olyan szerencsés mezei halandó, aki megúszta a bejgli szezont e mákos borzadály nélkül? Akkor gratulálok neki. Én sajnos, az egész családommal egyetemben majdnem áldozatává váltam.

Jól sejted, persze, hogy a drága anyósom mancsa van a dologban, akire minden évben bejgli-láz tör rá karácsony tájékán. Kérdezheted, hogy mért hozom elő a karácsonyi süteményt január közepe tájt?! Hát, mert nem akar előjönni, azért! De most már elmondom elejétől! 

Az egész azzal kezdődött, hogy nekem kellett beszereznem a tésztához a hozzávalókat, ami nem kis meló, tekintve a nálunk vendégeskedő tekintélyes rokonságot. A több mázsa liszt és mák hazacipelése után, úgy döntöttem megtettem a magamét és a nektár sörömmel, meg a távkapcsolóval, letáboroztam a kedvenc TV műsorom elé. Sem feleségem sóhajtozása, sem anyósom életveszélyes fenyegetései nem tudtak rávenni, hogy részt vegyek a mák véget nem érő darálási munka folyamataiban. Jóízű bóbiskolásomból, a konyhából érkező harsány brummogásokra riadtam:

….-de az előbb még itt volt!-méltatlankodott feleségem.

-Hát ez az! Én is ezt mondom, akkor hova lett! Egy mákdaráló nem tűnhet el csak úgy!-kontrázott anyósom.-Már majdnem megdaráltam az egészet…

Akárhogy is keresték, a mákdaráló nem került elő. Soha többé! Illetve…

Több napja ettük hősiesen a bejglit, ami máskor se tartozott a kedvenceim közé, de idén még rosszabb volt, mint bármikor! Valami elképesztő bukéval rendelkezett, és csikorgott is a fogam alatt! Nem szóltam, mert nem jó az anyósokat ingerelni. Őszinteségéről nevezetes Bocsadék fiam azonban két falat között kijelentette:

-Nem akarok többet enni ebből a vas ízű vacakból!

Torkunkon megállt a bejgli. Kigúvadt szemekkel bámultunk egymásra! A daráló!

E pillanatban, nem tagadom, megfordult a fejemben, hogy megölelem az anyósomat! De medvemódra!

-Hogy került a töltelékbe a daráló, ezt magyarázza meg! –csaptam egyet az asztalra, az anyósom helyett.

-Egy kicsit szorosan darált, éreztem én, de hát hiába kértelek, hogy igazítsd meg! –hárította rám a felelősséget azonnal, amúgy parlamenti módra –Csak te tehetsz róla MeMe, hogy feldarálta magát!

Jobban megnézve, láttuk is, hogy a mákosbejgli tele van vasreszelékkel.

Ez nem kis dolog! Nagy dolog! Tényleg! Mi lesz a nagydolgainkkal, amire napok óta szorongva várunk, mindenféle hashajtók ellenére?

Ám a mezei medvék híres leleményesek. Minden családtag és rokon kapott egy kis saját mágnest, amit  hátsójának be-,  illetve kijáratához közel tartva, a makacskodó vasas tölteléket jobb be-, illetve kilátásra bírhatta.

Így dőlhetek most már hátra megkönnyebbülten…Mákom van, hogy kisbocs koromban nem mindig lógtam el a fizika órát.  

Az idei terepmaci sivatagi futamra óriási lelkesedéssel készültünk. Az egész medvefalka lázban égett!  Ez a második nevezésünk és mondhatom, apait –anyait beleadtunk az előkészületekbe. Igaz, a tavalyira nem szívesen emlékezünk, mert utunk egy bőrgyár udvarán vezetett keresztül, és több résztvevő otthagyta az irháját, de hát mindig becsúszhatnak kisebb-nagyobb rendezési nehézségek.

     Sajnos ezúttal sem kezdődött el a verseny zökkenőmentesen. Hajnalban mindjárt a startnál akadt kis fennakadás. Az enyhén túlsúlyos Medvehájfej, egypupú tevével rajtolt kissé meggondolatlanul, és némi időbe telt, mire legurulás nélkül sikerült megülnie.

Eleinte káprázatos sebességgel együtt haladtak a medverdák. Így jutottunk  a mező széléig, amikor látom ám az útjelzőt:  GÓBI SIVATAG  1 KM. Lassítottam.

    -Mi jut eszedbe, MeMe?! Taposs bele!-mordult rám az  anyósülésen az anyósom, úgyis, mint navigátor.

    -Mama, tudjuk, hogy maga földrajzilag alulképzett, de a Góbi sivatag felé akkor se megy a Dakar!

     Lefékeztem. Sajnálatos következményként  a mögöttem repesztő Mézszopó a szippantós kocsijával  kissé megszívta a lökhárítómat.  

Kiszálltunk egy hevenyészett falkagyűlésre, mivel közben többen is egymásba rohantak. Mackokos bocsikocsija sajnos totálkáros lett, de komoly sérüléseket szenvedett Maci Saci pacifogata, illetve a pacik megúszták, de az enyhén túlkoros és súlyos MaciSaci asszonyság mobilfrászt kapott.

   -Meme, irány a Góbi sivatag!-dörmögte Mackokos a totálkáros, ám aktív futam szakértő.- El kellett terelni az útvonalat kissé, nem lehet a Szaharába menni. Terrorista toportyánok portyáznak arrafelé…

    - Jól van,-adtam be a derekam-végül is sivatag, sivatag… Góbi  vagy Szahara, mindegy lényegében. Legfeljebb kerülünk egyet Peking felé.

 Már éppen  indultunk volna, amikor meghallottuk: Puskaropogás, ugatás, csaholás… Vadászok és vadászkutyák!!!

    -Na tessék! – hadonászott a térképpel anyósom, néhányszor mintegy véletlenül fültövön is csapott -Nem megmondtam, hogy taposs a gázra, Meme?? Addig-addig vacakoltál, amíg beindult az idei vadász szezon! Most aztán szégyenszemre nyúlcipőre fanyalodhatunk!

    -Nem volt elég a fenyegető sivatagi terror,-brummogott le keserűen Medvehájfej  a tevepúpcsúcsról-,most itt a hazai horror is… Hát barátocskáim, gyorsan fedezékbe, ennek a Dakarnak annyi!

    -Azt már nem!-hallatszott valahonnan nagyon magasról egy ismerős hang. –A Dakart folytatjuk és meg is nyerjük!

Elhűlve bámultunk felfelé, fedezékeink biztos védelmében.

Ez Bocsadék, a legkisebb kis bocsom, a nagypapa léghajóján! 

Sikerült olyan magasra szállnia, ahonnan nézve eltörpülnek a problémák. Különben is lőtávolságon kívül volt!

A számára szükségtelen kerülő utakat mellőzve, vidáman fütyörészve el is szállt a széllel célegyenest Dakar irányába…

   Éktelen zenebonára ébredtem. Tekintélyes decibelek köröztek a fejem körül, az ablak meg csörömpölve betört, ahogy Mézszopó szomszédom kívülről benyomta busa fejével.

-MeMe, ébredj, buli van!-brummogta vígan.-Már csak rád várunk!

-Milyen buli a téli alvás idején?-dörmögtem rosszkedvűen.

-Pótszilveszter! –hadonászott egy pezsgősüveggel a kezében Mézszopó, nevére bőven rácáfolva.-Többen átaludták a szilvesztert, és lásd be, hogy kárpótolni kell őket. Egyenlő jogok illetnek meg minden mezei medvét. Közben feltápászkodtam, nem szeretek különcködni: ha buli van, akkor ott a helyem. Különben is hallottam, hogy a kedvenc zenekarom, a kemény heavy metálos Honey-bear nyomja a hard  rockot.

    A Főtéren már ott csápolt a mezei nép teljes létszámmal. Illetve egyesek nem csápoltak. Néhányan  vízszintesen helyezkedtek el, egészen fekve! Hullarészegek, az ájulásig! A mezei medvék értik a kultúrált szórakozást, ha elhiszitek, ha nem. Itt valami gáz van…

    Gondoltam, megkeresem az anyósomat, aki mindig ismer mindenféle tényállást, biztos tudja, mi történt itt. De láttam, hogy már ő is kiütötte magát, meg néhány haragosát. Ekkor jobban megszemlélve a fetrengőket, feltűnt, hogy szinte egytől egyig tejipari dolgozók. De nem ám termelők! Nagykereskedők! A mezei nagykereskedők ott feküdtek önkívületben egy pótszilveszter kellős közepén!

Ekkor lépett hozzám feleségem, az Anyamedve.

   -Megmérgezték őket!-mörmögte a fülembe.-Tejáremelés miatt! Tudod, mit, Meme? Megérdemelték!

   -Így nem beszélhet egy polgármester feleség…-méltatlankodtam kissé bizonytalanul, egyrészt mivel már lemondtam a polgármesterségről, másrészt meg valójában osztottam a véleményét.

    Hát igen…szégyen , de igaz. Kis közösségünkben a tejipari nagykereskedők elképesztő mértékben meggazdagodtak azon, hogy valódi tejként árusították a mindenféle vacak tejporból kotyvasztott zagyvalékot.

Most meg ráadásul medvepofátlanul fel akarják emelni még ennek a szörnyitalnak az árát is.Szegény kis medvebocsok már azt sem tudják, milyen íze is van a valódi tejnek.

    Ebből lett elege a mezei medvéknek. Szabotőr medvék beosontak a tejiparosok üzemeibe, és kissé megemelték a tejkészítményekben levő poradagot. A saját gyártmányaikba betegedtek bele a gátlástalan tulajok, amiket különféle tejkoktél formájában fogyasztottak a bulin.

    Azért kihívtam a mezeimentőket, hogy ne érje szó a medveodú elejét.

    Különben is egy kis gyomormosás jót fog tenni ezeknek a gazmedvéknek, ha már agymosásban nem részesíthetjük őket!

  Megint eltelt egy hosszú esztendő. Ilyentájt egy magára valamit is adó politikai medvezető évértékelő beszédet tart. Ettől az sem riaszthatja vissza, hogy mind ő maga, mind pedig hallgatósága a legmélyebben alszik, a medvék téli jó szokása szerint.

  Én, mint mezei polgármester általános ébresztőt rendeltem el, és sikerült is mezei polgártársaimat- kisebb-nagyobb morgások, oldalbarúgások árán felélénkítve,- a legszebb barlangi díszterembe terelgetnem.

  Szeretem mindennek megadni a módját, ezért beszédem megkezdése előtt mindenkivel egyenként koccintottam jóféle házi málnapálinkával. Jó, jó, ettől valóban kissé elkábult az amúgy sem teljesen éber választókerület, de csak a legsötétebb rosszindulat tételezhet fel rólam szándékosságot.

Megköszörültem a torkom:

  -Köszöntelek….-kezdtem volna,-de mozgolódás támadt, mivel az ellenzék méltatlankodó dörmögések közepette kivonult.

  -Mi inkább alszunk még egy kicsit.-szóltak vissza ásítozva.

  A sorok közül is egyre több helyről hallatszott hangos hortyogás, ezért sietve folytattam:

  -Évértékelő beszédemet egy mondatban tudnám összefoglalni: Ilyen pocsék évet még nem zártunk! Bocsássatok meg édes barátaim, mert mindennek én vagyok az oka. Hazudoztam nektek és kifosztottalak benneteket. Romlásba taszítottam Medveországot, kiárusítottam, leáraztam, de  veletek  felárat fizettettem mindenért. A vizitdíjat is a nyakatokba sóztam! Szánom-bánom… Ez így nem mehet tovább! Ezennel alkalmatlanság miatt lemondok…

  Nem fejezhettem be, szavaim nyomán elszállt a maradék téli álom minden  medve szeméből.  

A mezeiszóvivő elkeseredett méltatlankodással harsogta a mikrofonba:

  -MeMe, nincs jogod, hogy évértékelő beszédedben önleértékeld magadat! Mi mondjuk ki a végső szót, mi mindnyájan túlélértékelünk és ezért odaadó támogatásunkról biztosítunk! Ragaszkodunk a személyedhez, ez demokratikus polgárjogunk!
Nagyon elégedettek vagyunk, és kimondottan élvezzük ahogy csűröd-csavarod a törvényeinket. A vizitdíj meg egyenesen telitalálat!

 -Na, most légy okos, Mackokos!-vakargattam fülem tövét  tépelődve.

Azám, majd az én cimborám,  a medvetalpraesett Mackokos segít tanácstalanságomon.

Félrevonultunk.

  -MeMe, jobb, ha belenyugszol.-veregetett vállon öreg barátom- Látod, a mezeiek már csak ilyenek: szeretik ha a nyakukra lépve fosztogatják őket…Egy rossz szavad se lehet, az ellenzék is inkább alszik. Folytatnod kell, ha ettől lesznek boldogok a választóid!

  Tudtam, hogy igaza van, mivel én is ismerem a mezei népet.

  Mégis másnap, amikor mindenki visszahúzódott barlangjába, hogy folytassa a jól bevált szunyókálást, én ébren maradtam.

  Írásba fektettem lemondásomat és csak ezután hajtottam álomra  azt a jobb belátásra tért busa fejemet.

Különben is jön az új reményekkel kecsegtető tavasz, meg a menetrendszerű népszavazás, aztán kivédhetetlenül kezdődik előlről az egész …

Nem hittem a fülemnek, de rohantam